„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)

 

Ilyen egyszerű lenne?

Igen, ha nem lennénk tele a jövőtől való félelemmel, ha nem azon törnénk a fejünket, hogy mi fog történni, ha így vagy úgy teszünk, ha ezt vagy azt mondjuk, hanem nemes egyszerűséggel és bizalommal fogadnánk mindazt, ami jön. És ugyanilyen egyszerűen útjára tudnánk bocsátani azt, amivel már nincs dolgunk. A jelenünk olyan, amilyenné megteremtettük azt a múltban. Tegyük fel a kérdést: Jól érzem magam MOST? Igen? Nem? Ha nem, akkor mi a baj? Hogyan éltem eddig? Hogyan gondolkodtam? Mit tettem? Hogy viselkedtem? Mit adtam magamnak és másoknak? Mit teremtettem meg magam körül, ami miatt MOST így érzem magam? Súlyos teherként nehezedhet ránk a múltunk. Mindannyian átmentünk ezerféle megpróbáltatáson, de azoknak vége van. Mégis miért olyan nehéz elengedni? Miért nehéz magunk mögött hagyni? Miért nézünk folyton vissza? Miért játsszuk le újra, meg újra, hogy mi történt, hogy történt, ki mit mondott? Miért hibáztatjuk magunkat vagy a többieket? Miért éljük át újra meg újra ugyanazokat az érzelmeket, érzéseket, amikor elmesélünk egy történetet, legyen az akármilyen régi esemény? Miért akarjuk újra és újra elmesélni, kiszínezni, átélni….sokszor szinte élvezettel tesszük ezt, attól függetlenül, hogy a történetünk kellemes vagy kellemetlen. Miért válunk a múlt rabjaivá, és szenvedünk attól a tehertől, amit a hátunkra vettünk ennek kapcsán? Hiszen ami elmúlt az elmúlt. Teljesen mindegy, hogy hányszor pörgetjük végig az eseményeket a gondolatainkban, vagy, hogy milyen megoldásokat találunk utólag arra nézve, hogy hogyan kellett volna cselekednünk, mit kellett volna mondanunk. Már nem tudunk változtatni rajta. Mégis roskadozunk a teher alatt, és azon csodálkozunk, hogy fáj a hátunk. Mi több, sokszor nemcsak a magunk terhét cipeljük, hanem másokét is magunkra vesszük, mintha nem lenne elég a sajátunk.   Ha azt gondoljuk, hogy az élet súlyos teher, hátunk középső szakasza igazolni fogja ezt az elképzelésünket. A testünkben zajló folyamatok, a benne kialakult fájdalmak pontos lenyomatai mindazoknak a gondolatoknak és elképzeléseknek, amelyek uralják életünket. Hátunknak ez a területe vagy kettéoszt, vagy egységben tart. Ha nem vagyunk egységben, akkor az egyik terület dominánsabbá, míg a másik kiaknázatlanná válik. Lehet, hogy nem is vagyunk tudatában annak, hogy mi minden rejlik bennünk, hiszen úgy megfeledkezünk egyes részeinkről (tulajdonságainkról), mintha azok nem is léteznének. Olyan ez, mintha egy hatalmas színskálával rendelkező festékkészletből mindössze néhány megszokott színt használnánk egy kép megfestéséhez. A kiaknázatlanságunkhoz társulhat még némi bűntudat is, ami arra sarkall, hogy büntessük meg önmagunkat. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy nem vagyunk elég jók, elég tehetségesek, elég szépek, vagy, hogy nem érdemlünk meg valamit, és emiatt folyton ostorozzuk magunkat. Ahhoz, hogy az egységet megteremthessük magunkban, szükségünk van a teljes színskálára, a földi és az égi minőségekre, testünk felső és alsó területeire is. Hátunk felső szakasza a szív aspektusaival, a valódi szeretettel, ezenkívül a felelősséggel, mások támogatásával, az önállósággal és a kontrollal kapcsolatos. Az alsó szakasz az alapok lerakásával, az anyagi biztonság megteremtésével, gyökerek eresztésével és minden olyan aspektussal kapcsolatos, ami a medence révén merül fel ezen a területen. Ilyenek például: a kifejezés, a szexualitás, de ugyanúgy az érzékenység és a kreativitás is megjelennek itt.   Ahhoz, hogy égbe nyúló ágaink legyenek egészséges törzsre, és stabil, erőteljes gyökerekre van szükségünk. Ha ez hiányzik, akkor lehet, hogy látszólag magabiztosak vagyunk, miközben belül darabokra hullunk, vagy egy adott helyzetben egyáltalán nem a helyzetnek megfelelően cselekszünk, viselkedünk.

Jusson eszünkbe a színskála!

Bennünk van az összes szín, azok árnyalataival együtt. Engedjük hát kibontakozni a bennünk élő művészt és fessük meg életünk legcsodásabb képeit. Az aggodalom, az önbizalomhiány, az „én nem vagyok erre képes” gondolata megnehezíti a dolgokat. Amikor felteszed a kérdést: Ki vagyok én?…..és…..Mit akarok valójában? akkor óhatatlanul a festővászon előtt találod magad, és megkezdődik a kaland. Mélyen belül érzed, hogy merre kellene menned, hogy hogyan találhatnál végre önmagadra. Ha most úgy érzed, hogy vakvágányra került az életed, vagy egyszerűen csak valami nem stimmel, akkor lépd meg a szükséges lépéseket…legelőször is önmagadban majd, amikor itt az idő, cselekedj, hogy mindez megvalósulhasson fizikai síkon is. Ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy, akkor sincs semmi baj. Megtalálod a neked leginkább megfelelő segítséget.   A segítség mindig adva van, csak nyitott szívvel, szemmel és füllel kell járnunk, hogy észre is vegyük. Ne legyünk olyanok, mint az az ember, akinek a falujában árvíz volt, ő pedig felmenekült a háza tetejére. A víz félig ellepte a házát, amikor arra jött egy csónak.

Az ismerősök kiabáltak neki:

– Gyere, szállj be a csónakunkba! – Nem szállok – mondta. – De gyere, mert jön az ár, és elviszi a házad! – Majd Isten megsegít. A csónak elment. A vízszint emelkedett, a ház rogyadozott, amikor ismét megjelent a csónak. Az emberek ismét hívták: – Gyere, szállj be a csónakunkba! Segítünk, hogy megmenekülj. – Nem, nem megyek. – De mindjárt összeomlik a házad, beleesel a vízbe és megfulladsz! – Majd Isten megsegít. Elment a csónak. Jött a víz, a ház összeomlott, az ember beleesett a vízbe, és megfulladt. A lelke felkerült Istenhez. Kérdezi Isten: – Miért nem szálltál be a csónakba? – Hát, Istenem…vártam, hogy majd megsegítesz. – Fiam, én kétszer is küldtem érted csónakot…   A merev elképzelések, a rugalmasság és hajlékonyság hiánya testünk több területén is okozhat fizikai tüneteket. A gerincoszlop az élet hajlékony és rugalmas tartópillére. A rögzítés és támogatás hordozója. A bordákkal együtt, melyek, mint a kagylóhéj teret biztosítva, mégis határozottan ölelik körül a létfontosságú belső szerveket, védelmet és stabilitást nyújt. Közvetlen idegi kapcsolatban van a test különböző részeivel, és azonnal értesül egy adott területen keletkező feszültségről. Ha elveszítjük a rugalmasságunkat, ez megmutatkozhat a gerinc állapotán is. Merevebbé, kevésbé hajlékonnyá válik, rendellenességek alakulnak ki, meggörbül, elferdül, kopni kezdenek a porckorongok, vagy esetleg porckorongsérv jön létre. A félelem, a talajvesztettség, a döntésképtelenség, a határozatlanság és az ebből adódó feszültségek mind- mind felhalmozódnak, majd utat törnek maguknak, ha nem figyelünk oda időben a jelzésekre.

A csont a mozgás passzív szerve,

míg az izom az aktív résztvevő. Szerepük van a megtartásban, a stabilizálásban, az előrehaladásban, és az irányváltoztatásokban. A csont a csontvelő révén a vérképzésben is fontos szerepet játszik. A vér pedig az életörömöt szimbolizálja.   A hátunk más szemszögből nézve cipeli mindazt, amit magunk mögé hajítunk, illetve magunk mögött hagyunk. Így kapcsolódik a múltunkhoz is, a magunk mögött hagyott, de el nem engedett érzelmi és gondolati tartalmakhoz. Minden kellemetlenség, kisebb nagyobb trauma, amit nem sikerült feldolgoznunk megmarad energetikailag a hátunkon, és mi cipeljük tovább, mint kisiskolás a hátitáskáját. A hátunk bal oldala a női aspektust, a feminin, az érző, a passzív, a befogadó, minden, ami nem látható, a sötét és titokzatos minőségekkel van kapcsolatban. A jobb oldala a férfi aspektussal, a masculin, az aktív, a cselekvő, a logikus, a látható minőségekkel kapcsolódik. Szüleink által továbbadott férfi, illetve női oldalról érkező energiacsomagok, mint tanulandó leckék is jelen vannak. Végtelen bonyolultsága ellenére, testünk a maga egyszerűségével adja tudtunkra, hogy mire figyeljünk. Ha újra meg újra fáj a bal oldalunkon a hátunk, akkor érdemes megvizsgálni pl. az anyánkhoz fűződő viszonyunkat, illetve a női ággal kapcsolatos mintákat. Ha a jobb oldalon jelentkeznek fizikai tünetek, akkor az apánkkal való kapcsolódásunk, és a férfiág mintázatainak feltérképezésével juthatunk előrébb, annak ismeretével egyetemben, hogy a testünk különböző irányaiból fakadóan több olyan tér is van, ami a feminin, illetve a masculin minőségek harmóniáját vagy diszharmóniáját mutatják. Tehát nem csak a bal oldalunk jelez feminin mintákat, és a jobb oldalunk masculint, hanem például a testünk elülső oldalához is, fejtetőtől a talpunkig, masculin minőségek tartoznak, a hátoldalhoz pedig a femininek. De tovább megyek: a deréktájon is van egy „térelválasztó”, aminek kapcsán mindaz, ami deréktól fölfelé található a testünkben a masculin minőségekkel kapcsolódik, és mindaz, ami e deréktáj alatt található a femininnel. A vállak és a csípő is több részre tagolja a testünket, amely tagoltságban felfedezhető, hogy a lábak és a karok az aktív masculin, míg a törzsünk, stabil középpontot adva, a feminin minőségekkel kapcsolatos információkat rejti. S, ha ez még nem lenne elegendő, nos, van még egy „térelválasztó”, mégpedig a nyak területe. A nyak feletti rész a masculin, és mindaz, ami a nyak alatt található, a feminin minőségekről árulkodik. Ezek az árulkodó jelek természetesen akkor válnak láthatóvá, érzékelhetővé, amikor az említett „térelválasztó” területen elakad az áramlás.

Nem győzöm hangsúlyozni,

hogy a fájdalom, a nehézség, a betegség óriási lehetőséget rejt magában attól a pillanattól kezdve, amikor a megszokásoktól eltérően ahelyett, hogy meg akarnánk tőle szabadulni, inkább felé fordítjuk a tekintetünket, és elkezdjük megismerni. Ha egy kicsit is szemfülesebbek vagyunk, és meglátjuk, megértjük a magyar szavak mélységeit, akkor azonnal megszületik bennünk problémánk diagnózisa. A hárítást felváltja a figyelem, mások hibáztatását felváltja a felelősség felvállalása – és ekkor történik valami … ami miatt az életünk elkezd megváltozni.