Eddigi utazásunk során a gyökércsakrából elindulva barangoltunk az elemek, úgy, mint a föld, a víz, a tűz, és a levegő birodalmaiban.

Majd a torokcsakránál beléptünk az éterbe,

ahol megismerkedtünk világunk hullámtermészetével, a ritmussal, mely életünk alapjául szolgál. A megszabadulás áramlatában, ahogy egyre magasabb szintekre érkezünk, minőségi változások következnek be, élesedik a tudatosságunk, kiegyensúlyozottabbá válik Önmagunkkal, a Felsőbb Énnel való kapcsolódásunk, és olyan csatornák nyílnak meg bennünk, amelyeket addig csupán a képzelet játékának tekintettünk. A hatodik érzék, avagy intuíció, a tisztánlátás, tisztán érzékelés képessége, a látás kiélesedése, a belső és a külső világ kapcsolódásainak észlelése. Olyan birodalomba érkezünk, ahol túl az illúzión a dolgok valódi arca is láthatóvá válik. Ez a homlokcsakra magassága, a Fényéter.

A homlokcsakra szanszkrit neve Ajna.

Eredeti jelentése: észlelni, irányítani. Az észlelés képességével képeket fogadunk be a külső világból, a vizualizáció segítségével pedig belső képeket alkotunk, amely képek irányítják a világunkat. Tudatosságunk függvénye, hogy mennyire vagyunk képesek megzabolázni száguldó gondolatainkat, hogy mi az, amit hajlandóak vagyunk észrevenni, meglátni, észlelni életünk egy-egy szituációjában. Amikor még fátyol takarja a szemünket, akkor a dolgoknak csupán az egyik oldalát érzékeljük. Például: későn érkezel haza, pedig azt ígérted, hogy korán otthon leszel, de akadályokba ütközött a dolog.

Nem tudtad a társadat értesíteni a változásról, de ahogy csak lehetett, siettél. Amikor hazaérsz, a párod lehord a sárga földig, hogy milyen lehetetlen alak vagy, hogy nem lehet benned megbízni, stb. stb. Kiabál, nem hagy szóhoz jutni. A szemed előtt lévő fátyoltól csak annyit érzékelsz, hogy a párod kiabál veled, és ezt méltatlannak tartod. A hangerőre hangerővel reagálsz. Már mind a ketten kiabáltok, jól összevesztek, és mind a ketten kimerültök.

A sértettség, a meg nem értés, a figyelem hiánya teremti a tomboló vihart,

s a bántó szavak, mint az óceán hullámai méteres magasságokba emelkednek, s fájón csapnak le újra, meg újra. Amikor azonban kinyílik a szemed, és a felhevült helyzetben észleled azt is, ami a szózuhatag mögött rejtőzik, akkor megmutatkozik számodra egy lehetőség. Reagálhatsz a szavakra, és hagyhatod, hogy veszekedésbe torkolljon a dolog, vagy válaszolhatsz a szavak mögötti elkeseredésre, félelemre, aggodalomra, bármi is emelkedjen elő ebben a helyzetben.

A homlokcsakra a homlok területén a szemöldökök közötti részen helyezkedik el. Harmadik szem csakrának is nevezik olykor, bár a harmadik szem sokkal inkább a tobozmiriggyel állhat kapcsolatban, ami egyébként a homlokcsakrához tartozó mirigy. A harmadik szem a pszichikai észlelés éteri szerve, a fizikai világon túlra lát. Olvas a sorok között, érzékeli a szavak közötti szünet terét, a csendet, látja az illúziót és a valódit is. A tobozmirigy az a belső fényérzékeny szervünk, aminek működése elengedhetetlenül szükséges az életünk ritmusához, a szervezetünk ciklikus működéséhez.

A nap huszonnégy óráját tekintve minden szervnek van egy olyan időintervalluma, amelyben maximumon működik. Ez afféle folyamatos energetikai hullámzást hoz létre a maximum és a minimum állapotok között, ahogy ez a kínai szervórában is jól látható. A homlokcsakrához tartozik az a belső képernyőnk, amelyre kivetítjük a bennünk megjelenő képeket. Ezen a képernyőn látjuk újra meg újra a régi emlékeinket, és itt nézhetjük meg a jövőbeli elképzeléseinket is.

Bármi, amit ide kivetítünk, „életre kel”. A képekhez érzelmek kapcsolódnak, így amikor megjelenik bennünk pl. egy régi emlék, akkor a hozzá kapcsolódó érzelem is felszínre emelkedik a mélyből, így újra átélhetjük azt az érzést, amit ott akkor abban az időben és térben átéltünk már egyszer. Mindegy, hogy kellemes vagy kellemetlen érzésről legyen szó, újrateremtődik. Nem mindegy tehát, hogy mennyire vagyunk tudatában annak, hogy mi mindent vetítünk e belső képernyőnkre. Sokszor ez az egész automatikusan működik, jönnek, mennek a gondolatok, jönnek, mennek a képek. Ám amikor úgy éljük a hétköznapokat, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor érdemes erre felfigyelni, és megvizsgálni a gondolatainkat, érzelmeinket, belső képeinket, elképzeléseinket.

Hiszen mindazt, amiben épp benne vagyunk mi magunk teremtettük meg magunknak az évek során.

Mondhatjuk, hogy a rossznak minősített, nehéz élethelyzeteket nem mi hoztuk létre, de valójában attól, hogy nem vagyunk tudatában a világunk működési elveinek, tudatalatt működik, és a látható világban megjelenik mindaz, ami bennünk megszületett. „Amint belül, úgy kívül.” – mondja Hermész Triszmegisztosz. Más szavakkal leírva a világ bennünket tükröz. Mindenkinek megvan a saját tükre, és ez alól senki és semmi sem kivétel, akkor sem, ha valakinek nem teszik az, amit a tükörben lát. „Amit az emberi elme el tud képzelni, amiben hinni tud, azt meg is tudja valósítani” – mondja Napoleon Hill. Az egyik legfontosabb eleme a folyamatnak tehát, hogy minél élesebb, minél tisztább képet alkossunk arról, amit az életünkben látni szeretnénk.

Ez persze önmagában még nem elegendő a teremtéshez, hiszen hit nélkül képesek vagyunk szabotálni elképzeléseink megvalósulását, bár így is teremtünk, csak pont az ellenkezőjét annak, amit látszólag szeretnénk. Lássunk egy példát, hogy érthető legyen mire is gondolok valójában. Vegyünk például egy régóta betegeskedő bácsit, aki nagyon meg akar gyógyulni, ezért kipróbál minden létező orvosi kezelést, és alternatív gyógymódokat, de semmi nem használ. Azt mondja gyógyulni akar. Mégsem gyógyul. Vajon milyen elképzelései vannak erről a folyamatról?

Ha látnánk a belső képernyőjét, akkor a következő film peregne épp: hatalmas várfalak között egy sárkány tartja fogva áldozatát. Az áldozat, a bácsi nem tehet semmiről, véletlenül került oda, s várja, hogy valaki megmentse. Segítségért kiállt, és jönnek is sorra a vállalkozó szellemű segítők, felerősítik a bácsi szervezetét. Megadják a szükséges fizikai és lelki feltöltést. Ám ahogy a segítők elhagyják a várat, a sárkány újra támadásba lendül. A bácsi védekezik, ám ahogy a tartalékai fogyni kezdenek, érzi, hogy hamarosan kimerül.

Újra szüksége van külső segítségre, de a sárkány ismét színre lép a segítő távozása után, s a küzdelem tovább folytatódik. Egészen addig, amíg az áldozat szerepét éli, és ezt vetíti a belső képernyőjére, semmi nem fog használni, mert ő maga szabotálja a saját gyógyulását tudatalatt. A gyógyulni akarása illúzió, az áldozat szerepének újra és újra megélése, annak minden aspektusának megtapasztalása a valódi tartalom. Ez az ő belső világa, és ezt éli kívül is. Senkinek nem fogja megengedni, hogy ezt szétzúzza, még akkor sem, ha épp nem érzi jól magát ebben a világban, és épp ő kér segítséget.

Amikor a bácsi szeme kinyílik, és ráébred arra, hogy mi történik őbenne,

akkor jön el az ideje a gyógyulás lehetőségének, hiszen csak ekkor válik képessé arra, hogy teljes felelősséget vállaljon a saját életéért, beleértve az érzelmeit és a gondolatait is. A homlokcsakrához tartozó testrészeink üzenetei rámutatnak a csakra állapotára. Gyötrő fejfájás, rémálmok esetén érdemes megfigyelni, hogy mi akadályoz bennünket. Érdemes megfigyelni, hogy fejünk mely területe fáj, hogy visszatérő fájdalomról van-e szó. Pl. az időjárás változása okoz-e fejfájós tüneteket, s ha igen, akkor hogyan jelentkezik ez bennünk.

Tudunk-e létezni a fájdalomtól, vagy esetleg annyira lebénít, hogy ki sem tudunk kelni az ágyból? Mit üzen akkor ez nekünk? Mit kerülünk el, és mit érünk el ezzel a magunk számára? Hogyan kapcsolódik ez a változásokhoz való viszonyulásunkhoz? Megijedünk-e attól, ha nem tudjuk kontrollálni az eseményeket? Ijesztők-e számunkra az ismeretlen történések? Mennyire ragaszkodunk a megszokásinkhoz? Stb. A könnyen elfáradó szemek, és az elhomályosodó látás összefüggésben lehetnek azokkal a tudatalatt működő gondolkodásmintázatokkal, hiedelemrendszerekkel, érzelmi töltöttséggel, amik gyakorlatilag megakadályozzák a tisztánlátásunkat.

A távollátás problémája arra utalhat, hogy nem vagyunk képesek azzal foglalkozni, ami a szemünk előtt, a közvetlen környezetünkben zajlik. Szívesen menekülnénk el a jövőbe. A rövidlátás arról üzenhet, hogy félünk messzire nézni, nem vagyunk képesek felvállalni életünk feladatait, esetleg nincsenek konkrét céljaink. Csak azt akarjuk észrevenni, ami ott van az orrunk előtt. Szürkehályog esetén a szemlencsék megkeményednek, elhomályosodnak. Ez egy nagyon erős jelzése annak, hogy olyannyira félünk a jövőtől, hogy mindent sötéten látunk, aggodalom uralja a testünketlelkünket. Zöldhályog (glaukóma) esetén a szemben megnövekedik a csarnokvíz nyomása. Ez olyan belső feszültségre utalhat, amit az illető nem tudott feloldani magában az élete során, ám egy hozzá közelálló személlyel kapcsolatos. A homlokcsakra harmóniáját meditációval, vizualizációs gyakorlatokkal, szemgyakorlatokkal tudjuk megteremteni.

Nagyon fontos, hogy megismerjük belső jelzéseinket,

a megérzéseinket, és lássunk végre rá arra, hogy ezek a megérzések nem a képzelet játékai, hanem nagyon komoly útmutatást nyújtó eszközei Felsőbb Énünknek. Földi személyiségünk /Egónk és Felsőbb Énünk kapcsolatában elengedhetetlen szerepet játszik a homlokcsakra harmonikus működése, mert ez vezet el mindannyiunkat ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban lehessünk Önmagunkkal, a környezetünkkel, és a világgal.