Tao: Az aranykapu
ISBN: 978 963 9234 18 4
terjedelem: 384 old.
formátum: A5
rendelhető: igen
ára: 1.590 Ft (1.990 Ft –20%)

Tao: Az aranykapu

Tao

Az aranykapu

Előadások Ko Hsuan A tisztaság alapjai című alkotásáról
I. rész


A bölcs mester azt mondta:

A mindenható Tao testetlen,
mégis egek s földek teremtője és táplálója.

A mindenható Tao vágy nélküli,
mégis hatalmából kering a Nap s a Hold.

A mindenható Tao kifejezhetetlen,
mégis minden dolgok örök fenntartója.

Nem tudom, mi a neve, de hívjuk így: Tao.

„A tisztaság alapjai az egyik legmélyebb meglátás a teremtésről. Meglátásnak nevezem, nem doktrínának, nem filozófiának, nem is vallásnak, hiszen egyáltalán nem intellektuális, hanem egzisztenciális. Az ember, aki itt beszél, nem mint elme szól, nem is mint önmaga; ő pusztán egy üres átjáró a lét számára, hogy az rajta keresztül eljuttathassa hozzánk üzenetét.

És ez az, ahogy a nagy misztikusok mindig is éltek és beszéltek. Ezek nem az ő szavaik - hisz ők maguk akkor már nem is léteztek, lényük már sokkal korábban eltűnt; a Mindenség áramlott rajtuk keresztül. Kifejezéseik különbözhetnek egymástól, az ősforrás azonban egy és ugyanaz. Jézus, Zarathusztra, Buddha, Lao Cu, Krisna, Mohamed szavai nem közönséges szavak; nem emlékezetükből, hanem megtapasztalásaikból fakadnak. Megérintették az istenit, és abban a pillanatban, ahogy megérinted az istenit, te magad semmivé válsz, megszűnsz létezni. Meg kell halnod ahhoz, hogy Isten megszülethessen benned.

Ez egy taoista meglátás. A Tao nem más, mint Isten egy másik neve. És ez egy sokkal szebb név, mert az "Isten" szó már túlságosan is elcsépelt. A papok már annyira elhasználták, hogy maga a szó is beszennyeződött - visszataszítóvá vált. Az intelligens emberek biztos, hogy messze elkerülik, hisz mindazt az ostobaságot idézi fel bennük, ami az idők során Istenre és a vallásra hivatkozva történt. Isten neve mögé bújva több gonoszságot követtek már el, mint bármi más nevében.

Ebben a tekintetben a Tao igazán gyönyörű. A Taót nem bálványozhatod, mert képzeletedben nem személyesül meg. A Tao egyszerűen egy alapelv, nem pedig egy személy. Nem bálványozhatsz egy elvet - a Taóhoz nem tudsz imádkozni. Nevetséges, teljesen abszurd lenne egy elvhez imádkozni. Nem imádkozol a gravitációhoz sem, nem imádkozol a relativitás elméletéhez sem.

A Tao nem jelent mást, mint a mindenek fölött álló elvet, amely egységgé rendezi a mindenséget. A lét nem egy káosz, ezt biztosan állíthatjuk; a lét egy kozmosz. Mérhetetlen rend uralkodik benne, egy önmagából fakadó rend, s ennek a rendnek a neve a Tao. A Tao egyszerűen a mindenség harmóniáját jelenti. A Taónak sohasem voltak templomai, sem szobrai, sem imádságai, sem papjai, sem szertartásai - ebben áll a szépsége. Ezért nem nevezem doktrínának, s ezért nem nevezem vallásnak sem; a Tao színtiszta meglátás.”